A TÉVTANÍTÁSNÁL nincs veszedelmesebb!
„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.” ( János apostol első levele 4,1)
***
Aki igazán Krisztus gyermeke lett, nem tűrheti és nem engedheti meg a hamisságot.
A hívő ember tisztában van azzal, hogy az igazi evangélium megment (üdvözít),
a meghamisított evangélium viszont a kárhozatba taszít.
A hívő ember tudja, hogy a TÉVTANÍTÁSNÁL nincs veszedelmesebb, mert a látszat mögött sötét erők gonosz tanítása burjánzik.
Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a tájékozatlanság miatt sokan nem látják mi a különbség az eredeti és a hamisítvány között.
A tévelygőkkel LEHETETLEN a közös nevező vállalása.
A hívő keresztyének mivel jól ismerik az Igét:
„Mindent megvizsgáljatok." (1Thesszalonika 5:21)
és észlelik a veszélyt, az ördög alattomos csalásait, kísértéseit, ezért nem barátkoznak az ellenséggel soha.
Nem hisznek a behízelgő hamis ígéreteknek, ezért nem esnek áldozatul a vallásos csalók megtévesztő hamis tanításának, sőt leleplezik ezeket, mert felismerik a jeleket.
A hamis tanítók
MÁS Jézusról beszélnek,
MÁS lelket képviselnek és
MÁS evangéliumot hirdetnek.
Ezek az emberek, bár magukat előszeretettel az igazi keresztyénség képviselőinek tartják, mégis félrevezetik hallgatóikat.
Az Úr Jézus Krisztus így figyelmeztet: „Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok." (Máté 7,15)
„Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség; azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű!" 8Ézsaiás 5,20)
Sajnos manipulált korunk relativizáltsága, lelki lazasága engedékenysége az egyházakat is elérte.
A romlás és morális válság nyomai, egyértelmű tünetei legfőképpen abban láthatók, ahogy a jót rossznak mondják és a rosszat jónak.
Ezzel viszont tökéletesen megvalósítják azt a bűnt, amit a Szent Biblia így nevez meg:
MEGTÉVESZTÉS,
FÉLREVEZETÉS,
MEGBOTRÁNKOZTATÁS.
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy a végidők egyik látványos jele az Isten Igéjének félreértelmezése, és hamis interpretálása, az emberközpontú „humanista", színtelen, fajsúlytalan, hitvallástalan, (Krisztus személyét mellőző) átlagos, olcsó és igénytelen prédikáció!
Azt látjuk, hogy sok helyen nemcsak keveredik és felhígul az evangélium hirdetése, hanem elvtelen megfelelés-kényszerből alkalmazkodik a korszellemhez, a kor elvárásaihoz a világiassághoz.
Ezért természetesen törvényszerű az, hogy ezek a destruktív hatások a gyülekezetekben látványosan meghasonlásokat, szakadásokat, jóvátehetetlen lelki károkat okoznak.
***
Mindig voltak hamis próféták, akik megpróbálták a Krisztus örök evangéliumának tekintélyét megtévesztő, fonák tanításukkal kikezdeni, aláásni, csorbítani, megrontani.
Azért támadják a Szentírást, mert Isten Igéje az abszolút igazság kősziklájára épült, Aki személyesen az Úr Jézus Krisztus.
***
Megállapíthatjuk, hogy világunkból a hamis tanítás nem halt ki.
A hamis tanítók nem fogytak el,
és ártó természetük sem változott meg.
Úgy tudjuk, hogy még egyetlen hamis próféta sem vallotta be, hogy ő tévtanító.
Úgy tudjuk, hogy még egyetlen hamis próféta sem kért bocsánatot azért, hogy férevezetett lelkeket.
***
A hamispróféták MÁS evangéliumot hirdetnek.
Ami MÁS, az nem ugyanaz, bár lehet, hogy a megszólalásig hasonló,
de éppen ez benne a csalás, ez teszi roppant veszélyessé.
A kristálytisztának látszó víz nem biztos, hogy iható.
Az ehetőnek tűnő gyümölcs nem biztos, hogy egészséges.
A hamis tanító más evangéliuma azért megtévesztő, mert megszólalásig hasonlít az eredetire.
Az ördög jó minőségű hamisítvánnyal akar célt érni. Nem a bizonytalanra épít, ezért egyre rafináltabban tökéletesíti módszerét.
A hamis tanító annál veszélyesebb, minél inkább ügyel a részletekre és minél alaposabban kozmetikázza termékét. A becsempészett mérget kitűnően álcázza, sőt gyógyszerként tünteti fel.
Mivel a hamis próféták életveszélyesek., ezért mindig résen kell lennünk.
A lelkek MEGVIZSGÁLÁSA,
a HITFIGYELEM, és
a HITFEGYELEM
meg nem lankadhat soha.
***
Adjon az Úr erőt, hogy ebben a kegyetlen világban, tudjunk vigyázva helytállni, mindent megvizsgálni, hitben maradni és megállni.
Imádkozzunk, hogy Isten mentsen meg a veszélyes szélhámos emberektől.
Tegyük meg, amit megtehetünk. Elővigyázatosan óvakodnunk kell tőlük. Térjünk ki és kerüljük őket.
Számunkra kötelező a kellő és biztonságos távolságtartás, ha lehet ne vitatkozzunk velük, de meg kell tudni védenünk hitigazságainkat.
„A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk." (Zsidók 10,23)
Semmilyen közösségünk nem lehet velük, mert őket egészen más mozgatja, más motiválja, más erőket szolgálnak ki elvtelenül és gerinctelenül, melyhez nekünk nem lehet semmi közünk.
A veszélyek között mindig meneküljünk az Úr Jézus Krisztushoz.
Tőle kérjünk megoldást, lelki nyugalmat, lelki békességet.
Tőle kérjünk védelmet, hogy soha senki és semmi meg ne ronthassa, meg ne mérgezhesse az Úrral való áldott, meghitt, élő, szoros és szerves kapcsolatunkat.
Soha senki és semmi ne zökkentsen ki, ne fékezzen, ne keserítsen meg és ne blokkoljon minket szent küldetésünkben.
Soha senki és semmi el ne szakítson minket a mi áldott Megváltónktól, az Úr Jézus Krisztustól.
Trencsényi László
református lelkipásztor