Trencsényi László

2014. december 25., csütörtök

  

ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPET!
„Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre....” 
János 3, 17-18

 Túrmezei Erzsébet: Kérdez a gyermek
  
 “Ott fenn lakott a csillagok felett,
 de amikor karácsony este lett,
 lejött a földre, mint kicsiny gyermek.
 És ó, a hidegszívű emberek!
 Kis istállóban kellett hálnia.
 Szalmán feküdt Ő, az Isten Fia.
 Elhagyta érettünk az egeket:
 Ugye, apukám, nagyon szereted?”
 
 Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
 De a kis kedvenc nem várt szavakat,
 odaszorítja vállára meleg,
 kipirult arcát, s tovább csicsereg:
 “Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
 és ott aludt az állatok helyén,
 szűk istállóban. Nem is érthetem.
 Milyen meleg ágyacskám van nekem,
 pedig csak a te kislányod vagyok.
 S Ő, Isten Fia, Ő a legnagyobb,
 szalmán feküdt, amikor született.
 Ugye, apukám, nagyon szereted?”
 
 Kint csillagfényes hideg este… tél…
 Bent apja ölén kisleány beszél:
 “Ott se nyughatott szalma-fekhelyén.
 Futniuk kellett éjnek éjjelén.
 Halálra keresték a katonák.
 Menekültek a pusztaságon át.
 Milyen keserves útjuk lehetett!
 Ugye, apukám, nagyon szereted?”
 
 Az apa leteszi a gyermeket.
 “Ugye, szereted? Ugye, szereted?”
 Nem bírja már, el kell rohannia!
 A jászolban fekvő Isten Fia
 karácsonyesti képe kergeti.
 Feledte és most nem feledheti.
 Most a szeméből könnyre-könny fakad.
 Most vádakat hall, kínzó vádakat.
 Elmenekülne még, de nem lehet.
 Most utolérte az a szeretet.
 
 S míg a szívébe égi béke tér,
 mintha körül a hólepett, fehér
 tetők, utak felett távol zene,
 angyalok tiszta hangja zengene
 szívet szólongató, szép éneket:
 “Szegény lett érted. Ugye, szereted?”
  

2014. április 17., csütörtök


kereszt árnyékában
"  Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem-e pohár, mindazáltal ne úgy legyen ahogy én akarom, hanem amint te."  Máté 26,39

Már a virágvasárnapi bevonuláskor, minden szemtanú számára világossá válhatott, hogy Jézus fájdalmas könnyeiben benne van az  elkövetkezendő minden szenvedés.
Mert Ő előre látott mindent.
Látta az utolsó vacsorát, azt a néhány nyugodt, meghitt percet amit még együtt tölthet azokkal akiket mindvégig szeretett. A Júdás hideg tekintetét, majd üres helyét. A borzalmak éjszakáját fenn a hegyen. A teljes elhagyatottságot, amikor fényévnyi távolságra kerülnek tőle majd az erőtlen emberek. A vért, a verejtéket a borzalmas fájdalmat és a poharat. Ó, azt  a poharat, mely tele volt a világ szennyével. Előre látta Júdás árulását, Péter tagadását, a főpapok ítéletét, a gúnyt, az ütéseket, és a keresztet.
Mindenek ellenére mégis alázatosan fejet tudott hajtani az Atya akarata előtt.
Mi is volt az Atya akarata?
Az, hogy a tökéletes áldozatnak meg kell történnie!
A Golgotán a keresztnek állnia kell, hogy ha arra valaki hittel feltekint az meggyógyulhasson.
Imádkozzunk:
Drága Jézus, köszönöm, hogy végigharcoltad értem is a szenvedések-szenvedését, hogy élhessek veled.  Ámen!

Az Olajfák hegyén
Rettentő felhők mögé bujt a Hold.
Az Olajfák hegyén reszkető csend lebeg.
Tompa moraj gördül át a Kedron patak felett.
Este lett,- sötét nagy este lett.

A síri csöndben ijedt szél neszez!
Dermedten, mint kit ölnek,
vad görcsökben nyögnek az olajfa ligetek.
 Egy hang sír fel Jeruzsálem felett:
„ Ébredjetek, ébredjetek!”

Remeg a föld, reszket a levél, jajgat a kő.
 Ájult fájdalom, halálfélelem.
Az Isten könnyein, mint vércseppeken szétömlik a kin!
„Atyám, akaratod legyen meg!”

Rettentő felhők mögé bujt a Hold.
Az emberiség felett, a sötétség órája elközelgetett,
mert este lett- borzalmas este lett!

Trencsényi László

1997