Rainer Maria Rilke:

Te a jövő vagy...

Te vagy a folyton változó világ,

ki a sorsból kiharsansz szabadon,

csak selypítgetnek panaszok, imák

és ismeretlen vagy, mint a vadon.

Te a dolgoknak mélyült mélye vagy,

mivoltodat némán elhallgató,

és másnak lát a földön minden agy,

hajónak part vagy és partnak hajó.

Nyugalmat találtok a lelketeknek, mert az én igám jó és az én terhem könnyû. 
(Máté 11,29-30)

A Megváltó felüdíti a fáradt, megterhelt lelket. Így megújulva kész arra, hogy felvegye igáját és az Õ iskolájába járjon, s ezen az úton új felüdülésre és mély, belsõ nyugalomra talál. A szív békessége a bûnbocsánat kegyelmén nyugszik. Ezt megtartanunk azonban csak engedelmesség és a bûn mind teljesebb legyõzése révén lehet. Amint engedünk a gonosznak, megzavarja békességünket, és azt csak újabb összetörés és Jézus vére erejének új megtapasztalása által lehet ismét elnyerni. De addig nem tökéletes a békességünk, amíg Isten akaratával belsõleg nem vagyunk teljesen egyek. Például valamit nem akarunk elfogadni, ami terhes, bensõnk ellenkezik, fellázad. Mi ennek a következménye? Belsõ nyugtalanság, békétlenség. Egy darab poklot hordozunk magunkban. A menny viszont Isten akaratával való harmónia. Minél jobban elõre haladunk Jézus iskolájában, annál mélyebb békesség lesz úrrá bennünk.

Mindaddig, amíg nem tanultuk meg énünket igényeivel és jogaival együtt félreállítani, könnyen ingerültek és érzékenyek vagyunk, magunknak és másoknak sok gyötrelmet és nyugtalanságot szerzünk. Lelkünk nyugalma olyan mértékben nõ, amilyen mértékben megtanulunk elfeledkezni önmagunkról.

Hát vajon a világias gondolkozás, a pénz titkos szerelme nem hoz-e egy sereg gondot magával? Mennyi kapkodás és izgalom követi azokat! Minél inkább magunkévá tesszük Jézus mennyei gondolkozását, annál mélyebb a békességünk.

Carl Eichhorn :: Isten Műhelyében